Kecskeméti Scherzo Vegyeskar

csoportkép

A Scherzo Énekegyüttes 2010 őszén alakult a Bolyai János Gimnázium volt diákjaiból. A jelenlegi felállásban 2014 őszétől dolgozunk együtt. Énekeseink nagy része jelentős kórustapasztalattal vágott bele a közös munkába. Hiánypótló együttes vagyunk, mely összefogja a különböző generációkat, hiszen a középiskolástól a nyugdíjas korosztályig mindenki megtalálható sorainkban. Karnagyunk  Závori Erika.

Kórusunk elsődleges célja az értékteremtés és a közösségi élmény átélése az éneklésen keresztül. Bár fiatal együttes vagyunk, nagy hangsúlyt fektetünk az együtt zenélésre más amatőr együttesekkel. Testvérkórusi kapcsolatokat ápolunk, részt veszünk városunk kulturális eseményein, és igyekszünk saját repertoárunkat kialakítani és folyton bővíteni.

IMG_0479
Eddigi eredmények:

Arany minősítés a námestovoi nemzetközi kórusversenyen – Kortárs kategória (2016)

Ezüst minősítés a námestovoi nemzetközi kórusversenyen – Egyházzene kategória (2016)

2016 július: közreműködés a kecskeméti Kodály Fesztivál megnyitóján
Facebook oldal

 

scherzo